Amikor a kamionsofőr többet keres, mint egy ügyvéd

A közúti áruszállítás most drágább, mint bármikor a történelem során. Ez derült ki a European Road Freight Benchmark eredményeiből. A drágulás oka sokrétű – enyhülés pedig nincs a láthatáron.

 

| Olvasási idő: 3min.

Közúti áruszállítás: rekordmagas költségek

Zavarok a globális ellátási láncban, kapacitáskorlátok, sofőrhiány – ezekkel mind meg kell küzdenie Európa árufuvarozási ágazatának. A harmadik negyedévben a European Road Freight Rate Benchmark Index (európai közúti áruszállítási referenciaindex) rekordszintű értékre, 107,6 pontra emelkedett, ezzel 3 ponttal magasabbra, mint az előző év ugyanezen időszakában – tette közzé a Transport Intelligence (TI), az Upply és a Nemzetközi Közúti Fuvarozók Egyesülete (International Road Transport Union/IRU).

Ez azt jelenti, hogy a közúti áruszállítási árindex sorozatban ötödik alkalommal növekedett.

Ez 4 százalékpontos növekedést jelent 2020 második negyedévéhez képest.

A szakértők arra számítanak, hogy a szállítási díjak a negyedik negyedévben tovább emelkednek, mivel a kereslet nő, a kapacitás pedig továbbra is szűkös.

További 400 000 sofőrre van szükség Európában

„A kapacitáshiány az európai közúti áruszállítási piac ismérvévé vált” – jelentik ki a tanulmány elemzői. Az Egyesült Királyságban főként a szakképzett kamionsofőrök hiánya és a felixstowe-i kikötő zsúfoltsága miatt üresek a szupermarketek polcai. A sofőrhiány azonban nem csak az Egyesült Királyságban jellemző. Míg az Egyesült Királyság 70 000 fős sofőrhiánnyal küzd, addig Franciaországban a sofőrhiányt 40 000-50 000 főre becsülik, Németországnak pedig további 65 000 sofőrre lenne szüksége. A TI nevű brit piackutató cég becslései szerint jelenleg további 400 000 sofőrre lenne szükség Európában – az országok közül Lengyelországban a legnagyobb a sofőrhiány, mintegy 124 000 fő.

  • A koronavírus-járvány még tovább súlyosbította a sofőrhiány miatt kialakult, már egyébként is aggasztó helyzetet.
  • A sofőrök átlagéletkora 55 év.
  • A munkakörülmények kemények: A kamionsofőröknek gyakran kilenc-tíz órát kell a volán mögött tölteniük. Nem ritka, hogy a vezetőfülkében kell aludniuk és benzinkutakon mosakodniuk.
  • A koronavírus-járvány miatti korlátozások okán a korábbinál jóval kevesebb új sofőr végezte el a képzést és vizsgázott le.

Nagy-Britanniában a helyzet különösen bizonytalan, ahol főleg a kelet-európai sofőröknek gyűlik meg a bajuk az új Brexit-szabályokkal. A szakértők szerint azonban a helyzet más országokban is romlani fog. Németországot „két-három éven belül Angliához hasonlóan az ellátás összeomlása fogja fenyegetni” – figyelmeztet a Német Áruszállítási, Logisztikai és Ártalmatlanítási Szövetség (Bundesverband Güterkraftverkehr Logistik und Entsorgung).  

A szakértők szerint intézkedések szükségesek

A szövetségek és az érdekelt felek egyetértenek abban, hogy csak egy intézkedéscsomag nyújthat segítséget. Jelenleg a jobb munkakörülményekről, az adminisztratív akadályok lebontásáról, mindenekelőtt azonban a jobb fizetésekről folytatnak vitákat.

A sofőrhiány miatt a kereslet és a korlátozott kínálat közötti egyensúlyhiány már most is arra készteti a szállítmányozó vállalatokat, hogy emeljék tarifáikat. „A szállítmányozó vállalatoknak azért kell emelniük az árakon, hogy fedezni tudják a megnőtt üzemeltetési és munkaerő-felvételi költségeiket. Ezeknek a költségeknek a stabilitása nem garantált, a költségek fenntartása pedig igazi kihívást fog jelenteni az elkövetkező hónapokban” – magyarázza Thomas Larrieu, az Upply vezérigazgatója. A szakértők szerint a gázolaj ára is szerepet játszik ebben.

A Waitrose nevű brit szupermarketláncnál a kamionsofőrök jelenleg többet keresnek, mint az ügyvédek és az építészek – derül ki a Daily Mail beszámolójából. A szupermarketlánc akár évi 53 780 fontot is kínál a kamionsofőröknek. A John Lewis Partnership, a Waitrose anyavállalatának székhelyén jelenleg a két vezető beosztásban lévő munkatárs 45 000 fontot, a pénzügyi elemző pedig 46 700 fontot keres.

 

Összefoglalás

A koronavírus-járvány rámutatott a kihívást jelentő nehézségekre. A közúti áruszállítás problémái azonban ennél mélyebben gyökereznek. Kevés az utánpótlás, mivel a munkakörülmények rosszak, a képzés pedig drága. Az éhbérért toborozható (elsősorban kelet-európai) sofőrök elfordultak a szállítmányozó vállalatoktól. Ezzel egyidejűleg a szállítmányozás iránti igény is növekszik. A szállítmányozási iparágnak intézkedéscsomagra van szüksége ahhoz, hogy a közúti szállítás zavartalan lehessen. Hosszú távon azonban azok a vállalatok fogják jobban átvészelni a válságot, amelyek nemcsak magasabb béreket fizetnek a kamionsofőröknek, hanem jelentősen jobb munkakörülményeket is teremtenek.

 

Cikk megosztása

További információra van szüksége?